Bordin

Nem csak versenyek persze. Meccsek is például. Vagy inkább csak pillanatok. Versenyzők. Momentumok amik megbújnak valahol a fejemben hátul, de olyan rettentő mélyen, hogy ki nem tudnak törlődni onnan sohasem.

Címkék

Utolsó kommentek

  • f.fredericks: Nem mondom 100-ra, de szerintem nekem megvan az az 1500-as döntő, mivel athénból egy csomó úszást és atlétikát vettem fel videokazettára. Ha lesz egy kis szabadidőm megpróbálom előkeresni (remélem n... (2015.01.15. 16:16) The greatest - ever
  • Utolsó 20

Benni

2013.03.12. 15:03 Bordin

Ez az ország valahogy úgy gondolkodik évtizedek óta, hogy egy kommentátornak nem lehetnek kedvencei. Azt, hogy nem drukkolhat, azt még talán érteni vélem. Bár ez alól ugye azért volna kivétel, hiszen ha magyar van a pályán, akkor viszont muszáj, legyen akármekkora pernahajder is az illető.
Nálunk egy kommentátornak semlegesnek kell lennie.
Miközben persze ordít mint a fába szorult féreg, telis-tele érzelemmel. Arra azért kevesen gondolnak, hogy akinek érzelmei vannak, annak kedvencei is. Hogy aki sporttal foglalkozik, az általában ért is hozzá valamelyest, és ha ért hozzá valamelyest, akkor lenyűgözve nézi azt, aki magas szinten űz bármiféle sportmozgást.

Én például azért szeretem Benni Raich-et ahogyan síel, Federert is azért ahogyan érinti a teniszlabdát és Jordant is azért szerettem ahogyan kosárlabdázott. Nem azért lettem rajongója, mert oly parádés mozdulattal tudott rátenni fél misit (dollárban) a pirosra, és Benni illetve Roger mamája sem küldte el az Apfelstrudel receptjét az én édesanyámnak. 
Az érdekel, és az szeretem, amit csinálnak. És az a dolgom, hogy nézzem amit csinálnak, továbbá, hogy beszéljek róla.
És nyugi minden kommentátornak vannak kedvencei, de ettől még nem verik otthon az asszony, sőt tovább megyek, lehetnek akár rendes emberek is.

Hát így jutottunk el a torinói téli olimpiáig, annak is az óriás-műlesikló versenyéig. Benjamin Raich kiesett kombinációban világbajnokként, mégpedig úgy, hogy a lesiklást követően a legnagyobb esélyese volt az aranynak. Én úgy gondoltam akkor és gondolom ma is, hogy egy ilyen szintű sítudás, amit valahova oda közvetlen Michael von Grünigen mellé soroltam, az feltétlen megérdemel egy aranyérmet. Legalább. Ezért picit szorítottam érte, de lehet ezt nem fogjátok hallani.

Az ahogyan síelt a meredeken, az amilyen íveket rajzolt a lécével, az lenyűgöző volt.
Síelni tudniillik sokféleképpen lehet. Lehet izomból mint a vaddisznó, úgy, hogy egy brutális izomköteg megtartja a síelő lábát ott azon a hallatlanul szűk íven, míg mások, akik fizikálisan gyengébbek lecsúsznak róla.
Akadnak azonban néhányan -de tényleg csak néhányan -akik úgy érik el a legeslegnagyobb sikereket, hogy közben minden tökéletes, hogy a tartásuk, már-már egy síoktatót idéz, tökéletes pillanatban indítják a kanyart, tökéletes tempót választanak stb. Egyszerűen gyönyörű az egész.

Gyűjtök majd még ilyet néhányat másoktól is.

Szólj hozzá!

Címkék: Torino Benjamin Raich Alpesi sí

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása